Adatkezelési tájékoztató

Az adatkezelési tájékoztató célja 

Ujfalussy Olivér (a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak. A szolgáltató teljes mértékben meg kíván felelni a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletében foglaltaknak. Ez az adatkezelési tájékoztató a természetes személyek személyes adatai védelméről és az adatok szabad áramlásáról az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete alapján készült, figyelemmel a 2011. évi CXII. törvény tartalmára, amely az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szól. A szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét. Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és megválaszolom kérdését. A szolgáltató elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A szolgáltató a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Az adatkezelő adatai:

Cégnév: Ujfalussy Olivér

Székhely: 1028 Budapest, Templom utca 19.

Adószám: 59348265-1-41

Weboldal címe: www.kulcsaszivemhez.hu

Az adatkezelési tájékoztató elérhetősége:

 2. Az adatkezelő elérhetőségei:

Cégnév: Ujfalussy Olivér

Székhely: 1028 Budapest, Templom utca 19.

Levelezési cím: 1021 Budapest, Tárogató út 39.

E-mail: info@kulcsaszivemhez.hu

Telefon: +36/30-635-6768

A kezelt személyes adatok köre 

1. Regisztráció során megadandó személyes adatok A szolgáltató nem igényel regisztrációt a felhasználóktól. 

2. Technikai adatok A szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

● az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás); 

● hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége); 

● változatlansága igazolható (adatintegritás); 

● a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen. 

A szolgálató az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen. A szolgáltató olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

A szolgálató az adatkezelés során megőrzi:

● a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; 

● a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;

● a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

3. Cookie-k (Sütik)

3.1. A sütik feladata 

● információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; 

● megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket; 

● megkönnyítik a weboldal használatát; 

● minőségi felhasználói élményt biztosítanak. 

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. 

3.2. Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie 

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a szolgáltató weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről. 

3.3. Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika) 

A szolgáltató weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a szolgáltató információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

3.4 Remarketing 

• Külső szolgáltatók, amilyen a Google, cookie-k használatával jelenítenek meg hirdetéseket, a felhasználónak a webhelyet vagy más webhelyeket érintő korábbi látogatásai alapján. 

• A Google által használt hirdetési cookie-k lehetővé teszik, hogy a Google és partnerei a hirdetéseket a webhelyen és az internet egyéb webhelyein tett látogatásaik alapján jelenítsék meg a felhasználók számára. 

• A felhasználók leiratkozhatnak a személyre szabott hirdetésekről a Hirdetésbeállítások oldal felkeresésével. (A felhasználók, a www.aboutads.info oldalon leiratkozhatnak arról, hogy a személyre szabott hirdetésekhez a külső szolgáltatók cookiekat használhassanak.) További információk arról, hogy a Google hogyan és mire használja fel az adatokat: https://policies.google.com/technologies/partner-sites

Online foglaláshoz kapcsolódó adatok 

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a hatályos jogszabályok értelmében, a 2021. szeptember 1-jét követően Magyarországon szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő minden 14 év feletti vendég törvényben meghatározott személyes adatait a szálláshely-szolgáltató érkeztetéskor, okmányolvasón keresztül, a szálláshelykezelő szoftverében rögzíteni, majd egy tárhelyre, a Vendég Információs Zárt Adat bázisba (VIZA) továbbítani köteles. 

A rögzítendő adatok: 

családi és utónév; 

születési családi és utónév; 

születés helye; 

születés ideje; 

vendég neme; 

állampolgárság;

anyja születési családi és utóneve (ha az azonosító dokumentum tartalmazza); 

személyazonosító vagy úti okmány azonosító adatai;

harmadik országbeli állampolgár esetében** a vízum vagy tartózkodási engedély száma a beutazás időpontja és helye. 

Az adatok rögzítéséhez a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vendég az azonosításra alkalmas személyi igazolványát, vezetői engedélyét vagy úti okmányát a szálláshely-szolgáltatónak bemutatja. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely szolgáltatást megtagadja. Jogszabály felhatalmazása alapján a szálláshely-szolgáltató jogosult elkérni a vendég személyazonosító okmányát, a vendég pedig köteles azt bemutatni. 

Kérjük, utazását és érkezését a fentiekre tekintettel tervezze meg! 

Szíves együttműködését ezúton is köszönjük! 

* HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK:  a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény; a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendelet; a személyazonosító igazolvány kiadása és az egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés szabályairól szóló 414/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 584/2021. (X. 14.) Korm. rendelete: a veszélyhelyzet ideje alatt a 14. életévét be nem töltött kiskorú számára a szálláshely-szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos okmány bemutatási kötelezettség alóli mentesítésről. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely szolgáltatást megtagadja. Jogszabály felhatalmazása alapján a szálláshely-szolgáltató jogosult elkérni a vendég személyazonosító okmányát, a vendég pedig köteles azt bemutatni. 

Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok 

Online ügyintézés során az ügyfél neve és email címe kerül rögzítésre.

Számlakiállítás 

Az adatkezelés célja elektronikus számla kiállítása és küldése e-mail mellékletként. Az adatkezelés jogalapja jogszabályon alapuló kötelező adatkezelés. Az adatkezelésben érintettek köre a szolgáltató vevőpartnerei. Az adatkezelés időtartama. Az adatkezelés jogszabályi előírás, illetve a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. A számlázási adatok törlése jogszabályi előírás szerint történhet meg. Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai. Az adatok tárolási módja: elektronikus és papíralapú. A számlaadatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.

Az adatkezelési adatok célja:

Név: Azonosítás, kapcsolattartás, számlázás.

Cégnév: Azonosítás, kapcsolattartás, számlázás.

Cím/telephely: Azonosítás, kapcsolattartás, számlázás.

Adószám: A vevő azonosítása.

Számlaadatok: A számla azonosítása.

Az érintett személy tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen, e tekintetben a fentebb részletezett adatkezelési információk és ezen tájékoztató, valamint a tájékoztatóban ismertetett jogszabályok szerinti eljáráshoz jogosult.

Hírlevél küldés 

A weblap üzemeltetőjeként kijelentjük, hogy az általunk megjelentetett információk és ismertetők során maradéktalanul betartjuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Kijelentjük továbbá, hogy hírlevélre történő feliratkozáskor nem áll módunkban a kapcsolattartási adatok valódiságának ellenőrzése és annak megállapítása sem, hogy a megadott adatok magánszemélyre vagy vállalkozásra vonatkoznak. A velünk kapcsolatba lépő vállalkozásokat ügyfél partnerként kezeljük. 

Az adatkezelés célja szakmai ismertetők, reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek, információk, hírlevelek küldése, amelyekről bármikor következmények nélkül leiratkozhat. Ön akkor is minden következmény nélkül leiratkozhat, ha vállalkozása időközben megszűnt, a vállalkozásból kilépett, vagy valaki az Ön kapcsolattartási adatait közölte velünk.

Az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása. Tájékoztatjuk, hogy a felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy a szolgáltató reklámajánlataival, tájékoztatásaival és egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott e-mail címen megkeresse. Ennek következtében a felhasználó hozzájárulhat ahhoz, hogy a szolgáltató e célból a szükséges személyes adatait kezelje. 

Tájékoztatjuk, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk, a szükséges adatokat köteles megadni. Az adatszolgáltatás elmaradása esetén nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni. 

Az adatkezelés időtartama. Az adatkezelés a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. 

Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. 

Ugyancsak visszavonható a hozzájárulás a kiküldött hírlevelekben megjelenő link alapján. Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai. Az adatok tárolási módja: elektronikus. Az adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.

Az adatkezelési adatok célja: 

Név: Azonosítás, kapcsolattartás.

E-mail: Azonosítás, kapcsolattartás.

Feliratkozás időpontja: Technikai információs művelet.

IP cím: Technikai információs művelet.

Tájékoztatjuk, hogy sem a felhasználónév, sem az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy az a személyére utaló adatot tartalmazzon. Így például nem szükséges, hogy a felhasználónév vagy az e-mail cím az Ön nevét tartalmazza. Ön teljesen szabadon dönt arról, hogy ha olyan felhasználó nevet vagy e-mail címet ad meg, amely az Ön kilétére utaló információt tartalmaz. Az e-mail cím – ami a kapcsolattartást szolgálja – feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az Ön részére küldött hírlevél vagy szakmai információ célba érjen.

A kezelt adatok tervezett felhasználása és megőrzési ideje

Adatkezelés neveFelhasználásaMegőrzési idő
NévSzemélyazonosság ellenőrzése2 év
E-mail címKapcsolatfelvétel2 év
TelefonszámKapcsolatfelvétel2 év
IP címCsaláselhárítás2 év
Foglalás időpontjaFoglalások azonosítása2 év

Az adatkezelés célja, módja és jogalapja 

Általános adatkezelési irányelvek 

A szolgáltató tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakaszában visszavonhatják. 

Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket. 

Felhívjuk a szolgáltató részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. 

Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal: 

● 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.); 

● Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR); 

● 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); 

● 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.); ● 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.); 

● 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt.). 

Az adatok fizikai tárolási helyei 

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag a szolgáltató fér hozzá.

Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre 

Ujfalussy Olivér

Székhely: 1028 Budapest, Templom utca 19.

Adószám: 59348265-1-41

E-mail: info@kulcsaszivemhez.hu

Telefon: +36/30-635-6768

4.Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei 

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein. 

4.1 Tájékoztatáshoz való jog 

A szolgáltató megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa. 

4.2 Az érintett hozzáféréshez való joga 

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozásjoga; a felügyeletihatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást. 

4.3 Helyesbítés joga 

Az érintett kérheti szolgáltató által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését. 

4.4 Törléshez való jog 

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

● személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; 

● az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; 

● érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; 

● a személyes adatokat jogellenesen kezelték; 

● a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; 

● a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

4.5 Az adatkezelés korlátozásához való jog 

Az érintett kérésére a szolgáltató korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül: 

● az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését; 

● az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben. 

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

4.6 Adathordozáshoz való jog 

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

4.7 Tiltakozás joga 

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. 

4.8 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást 

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. 

4.9 Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. 

4.10 Bírósághoz fordulás joga 

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. 

4.11 Adatvédelmi hatósági eljárás 

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni: 

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. 

Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. 

Telefon: 0613911400 Fax: 0613911410 

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu Honlap: http://www.naih.hu

Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. A szolgáltató a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.