Általános Szerződési Feltételek

KEDVES VENDÉGÜNK! 

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a hatályos jogszabályok értelmében, a 2021. szeptember 1-jét követően Magyarországon szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő minden 14 év feletti vendég törvényben meghatározott személyes adatait a szálláshely-szolgáltató érkeztetéskor, okmányolvasón keresztül, a szálláshelykezelő szoftverében rögzíteni, majd egy tárhelyre, a Vendég Információs Zárt Adat bázisba (VIZA) továbbítani köteles. 

A rögzítendő adatok: 

családi és utónév; 

születési családi és utónév; 

születés helye; 

születés ideje; 

vendég neme; 

állampolgárság;

anyja születési családi és utóneve (ha az azonosító dokumentum tartalmazza); 

személyazonosító vagy úti okmány azonosító adatai;

harmadik országbeli állampolgár esetében** a vízum vagy tartózkodási engedély száma a beutazás időpontja és helye. 

Az adatok rögzítéséhez a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vendég az azonosításra alkalmas személyi igazolványát, vezetői engedélyét vagy úti okmányát a szálláshely-szolgáltatónak bemutatja. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely szolgáltatást megtagadja. Jogszabály felhatalmazása alapján a szálláshely-szolgáltató jogosult elkérni a vendég személyazonosító okmányát, a vendég pedig köteles azt bemutatni. 

Kérjük, utazását és érkezését a fentiekre tekintettel tervezze meg! 

Szíves együttműködését ezúton is köszönjük! 

* HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK:  a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény; a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendelet; a személyazonosító igazolvány kiadása és az egységes arcképmás- és aláírás-felvételezés szabályairól szóló 414/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 584/2021. (X. 14.) Korm. rendelete: a veszélyhelyzet ideje alatt a 14. életévét be nem töltött kiskorú számára a szálláshely-szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos okmány bemutatási kötelezettség alóli mentesítésről. Az okmány bemutatásának hiányában a szálláshely-szolgáltató a szálláshely szolgáltatást megtagadja. Jogszabály felhatalmazása alapján a szálláshely-szolgáltató jogosult elkérni a vendég személyazonosító okmányát, a vendég pedig köteles azt bemutatni. 

Kérjük, utazását és érkezését a fentiekre tekintettel tervezze meg! 

Szíves együttműködését ezúton is köszönjük! 

1. A szolgáltató adatai: Cégnév: Ujfalussy Olivér Székhely: 1028 Budapest Templom utca 19. Adószám: 59348265-1-41

 2. Általánosszabályok: (a) Jelen „Általános Szerződési Feltételek” – a továbbiakban: ÁSZF – szabályozza a szolgáltató által hrsz alatt üzemeltetett „Kulcs a szívemhez” vendégházat. 

(b) Jelen ÁSZF nem zárja ki speciális, vagy egyedi megállapodások megkötését utazási irodákkal, utazásközvetítőkkel, utazásszervezőkkel, vagy más olyan személyekkel, akik a szolgáltató szolgáltatásai értékesítése érdekében a szolgáltatóval hosszabb távon együttműködnek. 

3. A szerződőfél: (a) A szerződő fél a szolgáltató szolgáltatásait megrendelő, igénybe vevő természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. Szerződő fél az a természetes személy is, aki a szolgáltató szolgáltatását ténylegesen igénybe veszi. A szolgáltatást megrendelő és/vagy igénybe vevő a továbbiakban együttesen: vendég. 

(b) A szolgáltató és a vendég a – feltételek teljesülése esetén – a szükség szerint a szolgáltatási megállapodás szerződő feleivé válnak – a továbbiakban együttesen: szerződőfelek. 

4. A szolgáltatási szerződés létrejötte, a foglalás menete, a foglalás módosítása: (a) A vendég https://kulcsaszivemhez.hu foglalási rendszerén keresztül tud foglalni. 

(b) A szolgáltatási szerződés a vendég által leadott megrendelés – foglalás – a foglalt éjszakák árának kifizetése után jön létre. A szóban leadott megrendelés és/vagy megrendelés módosítás csak abban az esetben keletkeztet szerződéses kötelmet, ha azt a szolgáltató írásban visszaigazolta, a megrendelés, vagy a megrendelés módosítás szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem keletkeztet szerződéses kötelmet. 

(c) A szolgáltatás igénybevételére létrejött szerződés határozott időre szól. 

(d) Abban az esetben, ha a vendég a határozott időtartam lejártát megelőzően úgy dönt, hogy a szolgáltatást a határozott időtartam elteltéig nem kívánja igénybe venni, akkor is köteles a szolgáltatás teljes ellenértékét a szolgáltató részére megfizetni, a szolgáltató pedig jogosult a megrendelt szolgáltatás teljes ellenértékének követelésére. A vendég által a határozott időtartamle járta előtt elhagyott szobát a szolgáltató jogosult újra értékesíteni. 

(e) A vendég a szolgáltatás meghosszabbítására csak akkor jogosult, ha ehhez a szolgáltató legkésőbb a határozott időtartam lejártát megelőző napon írásban hozzájárul. 

(f) A szolgáltatási szerződés módosítása kizárólag a szerződő felek írásba foglalt együttes akaratával lehetséges. 

5. A fizetési és lemondási feltételek (a) Az érkezés napjától számított 14 napon kívüli foglalás esetén a teljes szállásdíj 30%-ának megfizetésével lehet véglegesíteni a kívánt foglalást. A szállásdíj fennmaradó 70%-ának megfizetésének határideje az érkezést megelőző 14. nap, amely határidőről automata értesítő levelek fogják tájékoztatni a vendéget az általa megadott elektronikus levelezési címen. Amennyiben a fennálló 70% szállásdíj fizetési határidejét figyelmen kívül hagyja a vendég, azt nem fizeti meg – úgy az előzetesen, előlegként befizetett szállásdíj 30%-át nem áll módunkban visszatéríteni, és a foglalását töröljük – a foglalórendszerünk pedig újra szabadon elérhetővé teszi az időpontot.

(b) Az érkezést megelőző 14. napig történő visszamondás esetén az előzetesen befizetett 30% előleget számoljuk fel lemondási díjként, azaz nem kerül visszatérítésre. Amennyiben az érkezést megelőző 14 napon kívül megtörtént a teljes szállásdíj kifizetése, azonban a lemondás is 14. napon kívüli az érkezést megelőzően, és ezt jelzik felénk írásos formában, abban az esetben a befizetett díj 70%-át visszautaljuk a vendég által megjelölt bankszámlaszámra. A bejelentkezést megelőző 14 napon belül a teljes befizetett szállásdíj fejében mondható le.

(b) A foglalás módosítását a bejelentkezés előtti 14. napig tudjuk elfogadni. Foglalás módosításra 1 alkalommal van lehetőség! Foglalás módosítás esetén minden esetben a foglalás leadása napjától számított 1 éven belül használható fel, ellenkező esetben nem áll módunkban a foglalását elfogadni / módosítani! 

(c) A szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a speciális kondíciókhoz kötött termékei így például akciós ajánlatai – foglalása, csoportos utazás, vagy rendezvények esetén a fentiektől eltérő egyedi szerződésben rögzített feltételeket állapítson meg. 

(d) A szolgáltató által alkalmazott árak: A „Kulcs a szívemhez” vendégház előszezonban, illetve utószezonban hétköznapoként 40.000Ft/éjszaka (hétfő-csütörtök), hétvégente 50.000 Ft/éjszaka (péntek-szombat), főszezonban hétköznaponként (hétfő-csütörtök) 44.500 Ft/éjszaka, hétvégente 54.500 Ft/éjszaka áron bérelhető. Egy éjszaka foglalása esetén 10.000 Ft takarítási felár kerül felszámításra. Egy éjszakánál hosszabb időtartamú foglalás esetén nem számolunk fel takarítási díjat. A szolgáltató az árait előzetes bejelentés nélkül bármikor jogosult szabadon megváltoztatni, természetesen azzal, hogy ez nem vonatkozik azon árakra, amelyeket a szerződő fél kérésére adott árajánlatában már megajánlott. A szolgáltató az árak közlésekor köteles megjelölni az árak adótartalmának – így pl.: általános forgalmi adó, idegenforgalmi adó – jogszabály által meghatározott mértékét. A szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy jogszabályi változás esetén a többletterheket előzetes értesítés nélkül áthárítsa a szerződő félre és/vagy a vendégre. Ajándékutalványaink a kiemelt időpontokra nem érvényesek. 

7. A fizetés módja és annak garanciája: 

(a) A szolgáltató a megrendelt szolgáltatások teljes összegét, a tartózkodás egészére számítva feltünteti az általa a vendég számára küldött írásos visszaigazoláson. A vendég a tartózkodás időtartamára számított összeget a https://kulcsaszivemhez.hu online fizetési rendszerén keresztül tudja kiegyenlíteni VAGY OTP SZÉP kártyájáról az összeget számunkra jóvá íratja az OTP szépkártya oldalán keresztül kiválasztva a szálláshelyek közül a „Kulcs a Szívemhez” szálláshelyet. 

(b) A szolgáltató a szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítésére készpénzkímélő fizetési eszközöket – így pl.: továbbá külön szerződés alapján: voucher, kupon -t is elfogad, amelyek mindenkori aktuális listáját emailben elküdjük Önnek. 

(c) A szolgáltató bármely a készpénztől elérő fizetési eszköz használatával kapcsolatos költségeket belátása szerint a szerződő félre átháríthatja. A szolgáltató vállalja, hogy az áthárítható költségekről- a szerződő fél előzetes kérésére – igény esetén tájékoztatástnyújt. 

8. Aszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei: A vendég a megrendelt és a szolgáltató által visszaigazolt vendégházat az érkezés napján 15:00 órától foglalhatja el – check in -, és az utolsó tartózkodási napon délelőtt 10:00 óráig – check out – köteles elhagyni. 

(a) Abban az esetben, ha a vendég a szobát az érkezési napon a 8. (a) pontban meghatározott check in időpont előtt kívánja elfoglalni, azt felár ellenében a szabad kapacitás függvényében megteheti. 

(b) A szolgáltató vendégei számára nem teszi lehetővé háziállatok elszállásolását, behozatalát. 

(c) A szolgáltató takarítási felárat számolhat fel utólag a vendégnek – amennyiben a házirendben foglaltak ellenére elfogadhatatlan rendetlenségben, és vagy koszban hagyja ott a szállást távozáskor, amely az általános takarítási feladatokon felül számottevő plusz munkát okoz a takarító személyzetnek. A szolgáltató ez esetben fényképpel köteles bizonyítani a távozott vendég felé az általa otthagyott rendetlenség mértékét.

(9)A szolgáltató jogosult a szállás szolgáltatásra vonatkozó szerződést azonnali hatállyal felmondani, vagy a szolgáltatás nyújtását megtagadni, ha: 

a) a vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésére bocsátott vendégházat, illetve a szolgáltató által biztosított szolgáltatásokat és/vagy az azok biztosítására szolgáló helyiségeket nem rendeltetésszerűen használja, 

b) a vendég a vendágház házirendjét megzavarja, és a zavaró magatartást felszólítás ellenére sem hagyja abba, 

c) a vendég nem tartja be a vendégházbiztonságiszabályzatát – pl.:tiltotthelyen dohányzik és azt a felszólítás ellenére sem hagyja abba, 

d) a vendég durván viselkedik, alkohol, vagy kábítószer befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan magatartást tanúsít. 

e) a szerződő fél vagy a vendég a szolgáltató által igényelt fizetési garancia vállalási kötelezettségét a szolgáltató által meghatározott időpontig nem teljesíti. 

(d) Amennyiben a szerződő felek közötti szerződés „vis maior” miatt nem megy teljesedésbe, úgy a szerződés megszűnik. 

(e) A vendég a vendégház összes szolgáltatását, a teljes tartózkodási idő alatt saját felelősségére veszi igénybe. 

(10) A szolgáltatások biztosítása: 

a. Amennyiben a szolgáltató saját hibájából – különösen: túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák – nem tudja biztosítani a megrendelt szolgáltatásokat, köteles a vendégnek másik időpontot biztosítani, vagy visszautalnia foglalás árát. 

b. Amennyiben a szolgáltató az (a) pontban rögzített kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve ha a vendég a számára felajánlott időpontot elfogadja, a vendég utólagos kártérítési igénnyel nem léphet fel. 

(g) A vendég jogai: a. a szerződés értelmében a vendég jogosult a megrendelt szoba, valamint a szálláshely azon létesítményeinek használatára, melyek beletartoznak a szokásos szolgáltatási körbe, és nem esnek a speciális feltételek hatálya alá. 

b. a vendég a szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet. A szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a hozzá írásban, jegyzőkönyvbe felvett panaszt a panasz beérkezését követő 48 órán belül kivizsgálja és arra a vendégnek érdemiválasztad. 

(h) A vendég kötelezettségei: a. a vendég köteles a szerződésben megrendelt szolgáltatások ellenértékét legkésőbb a szerződésben meghatározott módon és időpontig a szolgáltató részére kiegyenlíteni. 

(i). a vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni emailben és minden szükséges adatot a vendégház rendelkezésére bocsátani, amely ahhoz szükséges, hogy a káreset körülményei tisztázhatóak lehessenek, illetve amelyek egy esetleges szabálysértési, vagy büntetőeljáráshoz szükségesek. 

(j) A vendég kártérítési felelőssége: a. a vendég köteles mindazon károkért helytállni, melyeket a szolgáltató, vagy harmadik személy elszenved a vendég, vagy kísérője, vagy ezen személyek bármelyikének felügyelete alá tartozó személyek okoznak. 

(k). a vendég kártérítési kötelezettsége akkor is fennáll, ha a károsult kárának megtérítését közvetlenül a szolgáltatótól jogosult követelni. 

(11) A szolgáltató jogai: 

a. amennyiben a vendég az igénybevett, vagy megrendelt, de igénybe nem vett szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a vendégek azon vagyontárgyaira, melyeket a szállodába magával vitt. 

b. vagyon és balesetvédelmi okokból a vendégház gyalogos és autóbeálló bejáratai kamerával vannak ellátva. A vendég a vendégházba történő belépéssel hozzájárul, hogy róla felvétel készüljön. A felvételeket az elektronikus rendszer 2 hónapig tárolja, utána automatikusan törlésre kerül. 

(k) A szolgáltató kötelezettségei: 

a. a szolgáltató köteles a szerződés alapján megrendelt szállás és egyéb szolgáltatást az érvényes előírások és szolgáltatás standardok szerint teljesíteni. 

b. a szolgáltató köteles a vendég írásos panaszát kivizsgálni és a probléma kezeléshez 

(l) A szolgáltató kártérítési felelőssége: 

a. a szolgáltató felelősséget vállal minden olyan a vendéget ért kárért, amely a vendégházán belül, a maga, vagy alkalmazottai hibájából következett be. 

b. a szolgáltató felelőssége nem terjed ki azon káreseményekre, amelyek a szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég, vagy a felügyelete alá tartozók okoztak. 

c. a szolgáltató kártérítési felelőssége csak akkor áll fenn, ha azt a kár bekövetkezését követően a szükséges adatokkal azonnal jelenti a szolgáltató felé 

d. a szolgáltató felelőssége nem terjed ki a szerződő fél csomagjaira és azok tartalmára érkezés és elutazás alkalmával, ki és berakodáskor, továbbá a vendégházba és onnan történő szállítás során. 

e. a szolgáltató kártérítési felelősségének mértéke a szerződés szerinti napi szállásdíj összegének legfeljebb ötszöröse. 

(m) A vendég betegsége, halála: abban az esetben, ha a vendég a szállás, szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt megbetegszik és erről a szolgáltató tudomással bír, a szolgáltató köteles a orvosi segítséget felajánlani a vendég részére azzal, hogy a felajánlott és elfogadott orvosi segítség költségei a vendéget terhelik. Amennyiben az orvos fertőző betegséget állapít meg, a szolgáltató jogosult a további szolgáltatás megtagadására. Az idő előtti szálloda elhagyás miatt keletkezett többletköltség a vendéget terheli. 

a. a vendég betegsége, vagy halála esetén a szolgáltató költségkompenzációra tart igényt a beteg, vagy az elhunyt hozzátartozója, örököse részéről, a szolgáltató által esetlegesen előlegezett orvosi költségek, az elhalálozást megelőzően igénybe vett szolgáltatások ellenértékének és a betegség, vagy halál kapcsán a szolgáltató és/vagy vendégei vagyontárgyaiban bekövetkezett károk erejéig.

A vendég elhalálozását szolgáltató a szerződés időtartama lejárta előtti távozásnak tekinti és ebben az esetben a szerződéses időtartam fennmaradó részére eső díjtételt nem áll módjában a törvényesörökös, vagy örökösök részére visszatéríteni. 

(n) Titoktartás: a. a szolgáltató a szerződésben foglalt kötelezettségének teljesítése során köteles az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és az adatvédelemmel kapcsolatos vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek – és amennyiben ezt a vendég a szolgáltató tudomására hozta – a szerződő fél vonatkozó belső szabályai szerint eljárni. 

(o) Vis maior: a. azon okok, körülmények (pl.: háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramkimaradás, sztrájk, stb.) amely felett a sem a szolgáltató, sem a vendég, vagy a szerződő fél nem bír ellenőrzéssel – vis maior – bármely felet felmentik a szerződésből eredő kötelezettségeik teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény fennáll. A szerződő felek egyetértenek abban, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy ezen okok és körülmények bekövetkezésének lehetőségét minimalizálják és az ezáltal okozott kárt, vagy késedelmet a lehető leghamarabb helyrehozzák. 

(p) A szerződő felek jogviszonyában alkalmazandó jog és az eljáróbíróság: 

a. a szerződő felek közötti jogviszonyra a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény – rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. 

b. a szerződéssel kapcsolatos vitás kérdésekkel kapcsolatos peres eljárás lefolytatására a szerződő felek az Váci Bíróság alávetésen alapuló kizárólagos illetékességét, ennek hatásköre hiányában a Pest Megyei Bíróság alávetésen alapuló kizárólagos illetékességét kötik ki.